Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy mit jelenthet a magyar gazdaság és a forint árfolyama szempontjából a Moody’s hamarosan, pénteken késő este, érkező döntése hazánk adósbesorolásával kapcsolatban. Vendégünk volt Virovácz Péter, az ING vezető közgazdásza. A műsor második részében az aktuális gyorsjelentési szezon meglepetései kerültek mérlegre, de szó volt arról is, hogy elindult a régiós tőzsdék legnagyobb cégeibe befektetést biztosító új OTP alap. A részletekről Kovács-Kvotidián Máté, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzsere beszélt.
Nem mindegy, hogy miért növekedett 0,8%-kal a magyar gazdaság 2024 első félévében, így csak a részletek és a második féléves adatok ismeretében lehet majd látni, hogy tovább cikk-cakkozunk-e vagy tartósabb növekedési pályára álltunk. Az ugyanakkor már most látszik, hogy a külpiacokra termelő feldolgozó vállalatok egyhamar nem fognak ipari növekedést stimulálni – egyebek mellett ezekről a témákról beszélt a keddi GDP-adat kapcsán a Checklist csütörtöki adásában Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. Az adás második részében Mohos Kristóf, a Portfolio részvényelemzője volt a vendégünk, akit az üzemanyagárak körüli kavarásról kérdeztünk.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfő adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy miért csökken a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon, ha a reálbérek emelkednek és az emelt minimálbért, illetve garantált bérminimumot is megkapták már az érintettek a januári utalással. Vendégünk volt Virovácz Péter, az ING Bank közgazdásza. A második részben a forint árfolyama volt a téma, az ugyanis az elmúlt időszakban erősödött, de a 390 forintos euróárfolyamot nem tudta átvinni. Hogy milyen technikai szintek állhatnak a forint útjában arról Kaszab Balázst, a Portfolio részvénypiaci elemzőjét kérdeztük.
Alapvetően a magyar kormány és a jegybank közötti ellentét felerősödése áll a forint elmúlt időszakban látott gyengülése mögött, az ugyanis elbizonytalanítja a befektetőket - olvasható a Reuters hírügynökség elemzésében, amely azok után született, hogy a hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama megközelítette a 400-as szintet.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsorban három témával is foglalkoztunk. Elsőként azzal, hogy soha akkora februári költségvetési hiány nem volt még Magyarországon, mint amiről a kormány ma számot adott. Sőt, a valaha volt második legmagasabb deficit ez. Vendégünk volt Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója, makroelemzője. A második rész témája az infláció, amely alacsonyabb volt februárban annál, mint amit az elemzők vártak és ezzel folytatódott is a fogyasztóiár-növekedés ütemének lassulása Magyarországon. A témával kapcsolatban Virovácz Pétert, az ING Bank közgazdászát kérdeztük. A harmadik blokkban az OTP friss, tavaly negyedik negyedéves jelentéséről beszélgettünk Nagy Viktorral, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzőjével.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai műsorban az Európai Bizottság szerdai döntésével foglalkoztunk, mely szerint hozzávetőlegesen 10 milliárd euró uniós forrás válik elérhetővé Magyarország számára. A fejlemény magyar gazdaságra gyakorolt hatásáról, valamint a potenciális implikációkról Virovácz Pétert, az ING Bank vezető elemzőjét kérdeztük. A bizottsági döntés hátterével, valamint az idei vezető úttal kapcsolatban pedig Szabó Dániel, a Portfolio EU-s ügyekkel foglakozó elemzője volt a vendégünk.
Összességében az elemzők egyetértenek abban, hogy bár szeptemberben némi enyhülés volt az inflációs nyomásban, a jövőbeli kihívások miatt továbbra is óvatosnak kell lennünk mind a gazdaságpolitikai döntéshozóknak, mind a befektetőknek. A következő hónapokban az inflációs trendek alakulása és a geopolitikai feszültségek alakulása kulcsfontosságú lesz a magyar gazdaság szempontjából.
Meglepetésre változatlanul hagyta pénteken Magyarország Baa2 besorolását és stabil kilátását a Moody’s – írja friss elemzésében Virovácz Péter. Az ING Bank szakembere szerint azonban a hitelminősítő alulértékelheti a negatív kockázatokat, így a mostani döntése hamis biztonságérzetet adhat.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A mai műsor első részében az idén is korán, már most kedden benyújtott jövő évi, azaz 2024-es költségvetési törvénytervezetről volt szó. A témáról Virovácz Pétert, az ING Bank vezető elemzőjét kérdeztük. Műsorunk második részében azzal foglalkoztunk, hogy példátlan lépést fontolgat Magyarország ellen az EU, elvehetik ugyanis tőlünk a Tanács soros elnökségét, amire a közösség történelmében még soha nem volt példa. Ezzel kapcsolatban Szabó Dániel, a Portfolio EU-s ügyekkel foglalkozó elemzője volt a vendégünk.
A forint reálfelértékelődésére, hiteles inflációs politikára, szigorú és következetes kamatpolitikára, a gazdaság hatékonyságnövelésére van szükség ahhoz, hogy tűrhető felzárkózási pályán legyen Magyarország a következő évtizedben – értettek egyet vezető közgazdászok a Portfolio csütörtöki Hitelezés 2023 konferenciájának záró, makrogazdasági kerekasztal-beszélgetésében. Surányi György, Tardos Gergely és Virovácz Péter véleményét ismerhette meg a szakmai közönség.
Felemás inflációs adatok jelentek meg szerda reggel, hiszen ugyan tovább csökkent márciusban az áremelkedési ütem, de a vártnál kisebb mértékben. Ráadásul az MNB alapmutatói is azt erősítik meg, hogy a dezinfláció szerkezetében vannak rossz hírek.
A magyar gazdaságról és annak kilátásairól kiadott elemzésében Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza úgy vélekedik, hogy a recesszió jelenleg is tart idehaza, azonban az már nem lesz hosszú életű 2023-ban. Összességében Magyarország GDP-je idén 0,7%-kal bővülhet. Közben bemutatta a forint árfolyamára vonatkozó előrejelzését is.
A következő hónapokban a magyar gazdaság meghatározó témája az infláció alakulása és az EU-források körüli huzavona lesz továbbra is, azonban már lehet azonosítani a fényt az alagút végén - írta friss értékelésében Virovácz Péter, az ING Bank senior közgazdásza, aki külön kitér a forint teljesítményére is.
Megjelent a Portfolio Checklist december 13-i adása. A mai műsorban egy témánk volt, ez pedig a hétfő este nyélbe ütött, a magyar EU-s pénzekről szóló megállapodás a kormány és az Európai Unió között. Arról, hogy pontosan miről is állapodott meg az EU és Magyarország, valamint hogy milyen kockázatok maradtak a pénzkifizetésekkel kapcsolatban, Weinhardt Attilát, a Portfolio makroelemzőjét kérdeztük. Az adás második részében is a magyar kormány és az unió között létrejött hétfői alkuval foglalkoztunk. Azzal kapcsolatban, hogy a döntés mit üzenhet a piacok és a befektetők számára, Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője volt a vendégünk.
Felülvizsgálta a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését a napokban az ING Bank. Virovácz Péter, a bank vezető közgazdásza ebben azt írja: Magyarország egyre közelebb kerül a recesszióhoz, miközben az infláció további emelkedésére kell felkészülni. A két legnagyobb, magyar gazdaságot övező kihívás pedig az EU-val kötendő megállapodás és az energiakrízis.
Felülmúlta a várakozásokat a friss júliusi inflációs adat, széles körben érzékelhető az erőteljes árnyomás. A fogyasztói kosár kétharmadában vágtató inflációról beszélhetünk. Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza arra hívja fel a figyelmet kommentárjában, hogy amennyiben októberben megszűnik az üzemanyagár-stop, akkor az év végére már 20% közelébe emelkedhet a magyar inflációs mutató.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
2025 a „a haza védelmezőjének éve” lesz.
A közútkezelő az ünnepek alatt várhatóan megnövekedő forgalomra is figyelmeztet.
A megválasztott elnök megfenyegette Panamát.
Miután egy tizenéves halálra késelte egy társát.
A Moszkvának szóló segítségkérések egyelőre süket fülekre találtak.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?